Abe a motelszoba ablakánál állt gondolataiba merülve és a naplementét nézte. A fiút mintha kicserélték volna. Megszokott farmerja helyett fekete vászonnadrágot és fekete inget viselt. Sally a fotelban ült, dohányzott és egykedvűen nézegetett egy arany karláncot. Nem tűnt túl boldognak. Felállt, odament a tükörhöz és megnézte magát hófehér nadrágkosztümjében. A tükörből nézte a fiút.
 

- Kérdezhetek valamit? – Abe nem fordult felé, semmi jelét nem adta annak, hogy hallotta a lányt. Ennek ellenére Sally folytatta. - Mondd, miért nem vettük meg azt a jegygyűrűt? Papíron házasok vagyunk. Ezek után nem értem, hogy miért ne vehetnénk jegygyűrűt.

- Túl drága volt.

- Ez csak üres kifogás, van elég pénzünk, tudod te is? Az a helyzet, hogy nem akarod, hogy a feleséged legyek. Igazam van? A helyzet belekényszerített, de te igazából nem is akarod ezt. – Odament a fiúhoz, hátulról átölelte őt. - Mondd, miért nem nevetünk mi sosem? Mi hiányzik ahhoz, hogy boldogok legyünk?

Abe megfordult, megcsókolta Sally kezeit, a szemébe nézett, látta a lány határtalan boldogtalanságát. Egy pillanatra megrémült. Ez a bolond lány még a végén képes és mindent elront. Nincs mese, törődnie kell vele egy kicsit.
 

- Kimerültünk mind a ketten, azért látod ilyen sötéten a helyzetet. Pár nap és te is mindent másképp fogsz látni. – Újra megcsókolta a lány kezét, gyengéden kisimított egy tincset a homlokából. – Megígérem, hogy így lesz. Rendben? – Sally bólintott és hozzábújt a fiúhoz. Abe átölelte őt, magához szorította, ebben az egy pillanatban mindketten száműzték a magány gondolatát. Hiszen társak voltak.

Pár óra múlva kopogtak. Vince jött meg értük.
 

- Na gyerekek, készen vagytok? Mehetünk? Abe egyedül volt a szobában, az ágyon ült törökülésben, újságot olvasott. Egy pillanatra felnézett, aztán újra az újságba mélyedt és úgy válaszolt a férfinak.

- Ma este sajnos el kell tekintenetek a társaságomtól. Nincs kedvem idegenekkel találkozni. Inkább kialszom magam. Azért ti csak érezzétek jól magatokat.

- Jól meggondoltad?

- Idefigyelj Vince, tudod, hogy kedvelek, de amikor úgy beszélsz velem, mint az ötéves fiaddal, attól a hideg futkos a hátamon. Szeretném, ha tudnád, hogy én általában mindent átgondolok, úgyhogy ne tegyél fel hülye kérdéseket. inkább azzal foglalkozz, hogy Sally tényleg jól érezze magát. Játsszunk nyíltan. Szükségünk van egymásra, ez tény. Az is tény, hogy Sally beijedt, gond lehet vele. Úgyhogy most az első és legfontosabb feladatunk, őt boldoggá tenni, különben mindannyian mehetünk vissza, ahonnan jöttünk. Értesz, ugye?

Vince leroskadt a fotelba, rágyújtott.
 

- Persze, tulajdonképpen számítottam rá. Hol van most?

- Zuhanyozik. Úgy negyven perce van a fürdőszobában.

Egy pár percig mozdulatlanul nézték egymást. Aztán Vince felsóhajtott.
 

- Rendben. Még egy kérdés. Szabad kezet adsz? Tudnom kell. - Abe sejtette, hogy miről van szó. Bólogatott, halvány gúnyos mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Hamarosan nekem is el kell kezdenem, nem igaz? - A férfi meglepődött Abe éleslátásában.

- Csak ha vele akarsz maradni.

Ezt már állva mondta. Odament a poharakhoz, töltött kólát egy pohárba, fehér port szórt bele és kevergetni kezdte. Közben Abe-et nézte. Egyikük sem szólt többet, lezártnak tekinteték a dolgot. Abe felugrott az ágyról és kiment a fürdőszobába. Pár perc múlva Abe és a lány együtt jöttek vissza a szobába. Sally lélegzet elállítóan gyönyörű volt. Sötét, flitteres, szűk ruhában, magas sarkú cipőben, haja feltűzve, arca finom vadságot sugárzóra sminkelve. Valóssággal tündökölt. Vince alaposan megnézte a lányt és elégedetten tapasztalta, hogy valóban ésszerűen költötték a pénzt. Könnyedén arcon csókolta és a kezébe nyomta a poharat.
 

- Idd meg és menjünk!

Sally egy hajtásra kiitta, magához vette a táskáját és szó nélkül távozott.

Tovább az 5. fejezethez >>