Eper, avagy esszé a szerelemről

Az emberiség létezése óta sokan feltették már a nagy kérdést, vajon mi a szerelem. Nagyon sok válasz született, különböző nézőpontokból, de számomra egy sem adott tökéletes választ. Mivel minden nézőpont különböző, az érzés sem lehet ugyanaz, mégis annyian próbálták elmondani, mintha kitörne az elmékből, és a visszafojtás maga lenne a halál. Bár szavakkal leírni nem lehet azt tökéletes árnyaltságában, ennek leképezésére talán csak a zene képes, ez a zenészek kiváltsága és én méltán vagyok irigy rájuk, de talán egy hasonlattal közelebb kerülhetünk az igazsághoz.

Ránézek, és érzem, annyira finom és édes, bármit megtennék, hogy valóban érezzem. Ám, amikor megkapom, az olyan, mint az áprilisi eper. Sokan úgy tartják, a korai epernek nincs íze. Ez nem igaz. Ugyanolyan finom, mint ami nyár közepén terem, csak sokkal-sokkal halványabb az íze. Érzed az ízt, amire annyira vágysz, de képtelen vagy élvezni, mert annyira kevés. Kénytelen vagy hozzárendelni egy nagyon régi emléket, amikor az eper nagyon finom volt, és a tiéd volt.

A tökéletes esemény nem gyakori az ember életében. Tökéletes körülmények kellenek hozzá, amikor nem fáj semmid, nem fázol és nem vagy éhes. Az eper, amit a szádba veszel édes és érzed benne a nyári napsütés vörös ízét. Az a pillanat, amikor megadatik számodra, hogy átéld ezt az íz élményt, örök életedre bevésődik az elmédbe, olyan lenyomatot képez, ami eltávolíthatatlan. Akkor még nincs jelentősége, de később, egy áprilisi eperhez társítod, előhívod, mert nélküle nem tudnád elviselni azt az erős vágyódást, amit az eper íze után érzel.

Az áprilisi eper nem azért átverés, mert ízetlen, sokkal inkább azért, mert annyira halvány az íze, hogy végeérhetetlen vágyódást okoz, és mindez nagyon sokba kerül neked. Megveszed, mert annyira régen volt nyár, és annyira régen érezted azt az ízt, hogy egyszerűen muszáj, bár már előre tudod, hogy vágyaid kielégítetlenek maradnak, mégis kapaszkodsz utána. Szerencsés esetben van egy régi lenyomatod, aminek segítségével képes leszel életben maradni. Józan eszed arra int, hogy fordulj el, ne vegyél róla tudomást, várd ki a nyarat, mégsem hallgatsz saját magadra, mert annyira kell az elérhetetlen.

Ezt érzem, amikor megengeded, hogy hozzád érjek, egy halvány íz, mely sejteti a valódit, aminek teljességébe lehet, hogy beleroppanna érzékelésem, mégis mindig több és több kell, és annyira messze van még a nyár.